lakóhelye: Sátoraljaújhely
csillagjegye: Oroszlán
SZÁMŰZVE AZ ÉDENBŐL
Adrienn intézményi kommunikátorként dolgozik, de már hosszú évek óta modellkedik, hobbija a fitness. A szabadidejét szereti hasznosan és azokkal tölteni, akik számára a legfontosabbak. Első hódító lányként érkezik az Édenbe, ahová azért jelentkezett, mert úgy gondolja, hogy ez a stratégiai játék egyben egy nagyon jó önismereti próba is. Szeretné megtudni, hogy hogyan reagál majd bizonyos szituációkra, hogyan viszonyul emberekhez. Elsősorban a fiúkkal szeretne jóban lenni, hiszen tudja, hogy ez a játékban maradásának az eszköze. Első találkozásra nem szokott szimpatikus lenni sok embernek, mert túlzottan magabiztosnak gondolják. Véleménye szerint egy nőnek mindig titokzatosnak kell maradnia, hiszen ezzel lehet egy férfit megtartani. Egy erős egyéniséget, egy jó játékost szeretne elcsábítani, de tudja magáról, hogy érzelmileg eléggé befolyásolható, ezért inkább egy számára szimpatikus embert fog választani, mint egy kevésbé szimpatikus, de sokkal karizmatikusabb játékost. Ha megnyerné a 25 millió forintot, akkor kikérné a pénzügyi tanácsadója véleményét és befektetné a nyereményt.






